A Csereháton élő Edina, Pál vagy Gyula háza takaros és rendezett . Még enni is van mit, hiszen aki megszokta a spórolást, néhány tízezer forintból is képes egy hónapon át enni adni a családjának.

Mégis… vajon pénztelen-e, aki azért nem tud elvállalni egy munkát, mert nem tudja kifizetni az útiköltséget? Nélkülöz-e, aki mindig a legolcsóbb csontos húst veszi? Aki soha nem költ magára, csak a gyerekeire? Aki ledolgozott évtizedek után sem jut soha túl a lakhelyén?

Szerintünk igen. Olyan családokat mutatunk be, akik a létminimum felett kapaszkodnak, ám az alapvető létfenntartáson túl nemigen engedhetnek meg maguknak mást. Még nem éheznek, még nem hajléktalanok, de igazi kényeztetés, csak magáért való pillanat alig-alig volt az életükben. Éváék nyugdíjasok. Megszokták, hogy soha nem költekeznek, hogy minden fillért be kell osztaniuk, ám hó végére sokszor így sem marad semmijük. És ebben olykor nem különbözik egymástól a piciny vidéki falu nagycsaládos munkanélkülije az egyedül élő fővárosi nyugdíjastól.