Koppan a bot a padlón, óvatosan előretolom a lábam. Egyenletes, apró ütések a földön, kipp-kopp, kipp-kopp, amikor jobbról koppan, bal lábbal kell lépni, és viszont. Így biztonságos. Az első métereken semmi gond, tudom, hogy hol vagyok, hová tartok. Egy perc sem telt el azóta, hogy Mezősi Tamás alapítványi elnök és vakvezető kutyaképző tréner eltakarta a szemem egy ellenzővel és kezembe nyomta a vakok fehér botját Miskolcon, a látássérült rehabilitációs központ gyakorló tornatermében. A feladat: háromszor végigsétálni faltól falig.