Jelenleg többszázezer erősen veszélyeztetett, inadaptált gyermekről beszélhetünk Magyarországon. Középiskolába országosan a gyerekek 73 %-a, míg a cigány gyerekeknek kb. egyötöde jut be. Országosan 2001-ben a 18 évesek 54,5 %-a érettségizett, a cigány fiatalok 20-24 éves korcsoportjában ez az arány 2002-ben csupán 5 % volt.
Még szembetűnőbb az egyetemre vagy főiskolára járó cigány hallgatók eltérő aránya: míg országosan a 18-20 évesek 40 %-a, addig a cigány 20-24 éveseknek mindössze 1,2 %-a jut el a diplomaszerzés lehetőségéhez. Elsősorban azok a családok képesek gyermekeiket taníttatni, akiknek jövedelmi szintje a szegénységi küszöb felett van.
A jövőben a társadalom legszegényebb és leginkább kirekesztett csoportját képezi majd a cigány gyerekeknek az általános iskolát el nem végző egyötöde, az általános iskolát késve elvégző második ötöde, és az a további 40 - 50 %, amely az általános iskola elvégzése után nem tanul tovább, vagy beiratkozik a középiskolába, de lemorzsolódik
- Kb. 28 ezer diák cigány többségű osztályokban végzi a tanulmányait.
- A homogén cigány osztályok 73 %-ában csökkentett - felzárkóztató, kisegítő - tananyag szerint tanítják a diákokat
- A cigány tanulók kb. 20%-a jár gyógypedagógiai intézménybe, osztályba (a nem cigányoknál 2% az arány)
- A hátrányos helyzetűek továbbtanulásának útja majdnem kizárólag a szakképzés felé vezet:
- 9% egyáltalán nem tanul tovább,
- 6% speciális szakiskolában,
- 63 % szakiskolában tanul tovább
A hátrányos helyzetű és cigány tanulókon kívül fontos szót ejtenünk a speciális nevelési igényű gyerekekről is. „Két státus létezik. Lehet egy gyerek SNI-s, ha tartós, súlyos rendellenesség nehezíti életét, akár szervi, akár más (pszichés) okból. Az a gyerek, akinek a tanulását és mindennapi életét átmeneti, enyhébb rendellenesség nehezíti, Tanulási, Magatartási, Beilleszkedési nehézséggel küzdő, röviden TMB-státusú lesz.
2008-as adatokkal összehasonlítva egy-két év alatt 5500-ról 22 000-re nőtt az SNI gyerekek száma, bár a diagnosztikai eszközök lényegében változatlanok maradtak, és szakmailag kizárható a súlyos rendellenességgel küzdők ilyen mértékű növekedése a gyermekkorú népességben. Ez a szám valószínűleg az SNI-esetek után járó többletbevétel miatt emelkedett.
Forrás:
http://www.gyermekszegenyseg.hu/tanulmanyok/article.php?menu_id=12&article_id=59