Nem éheznek, van ruhájuk, van fedél a fejük felett. Nem sanyargatják, nem tartják őket rabszolgasorban, a pénzüket odaadják. Csak épp egész életüket a munka szervezi. Nincs szempontja a családnak, nincs a pihenésnek, nincs az egészségnek, és annak is alig, hogy mit szeretnének elérni, megvenni maguknak. Csak a munkaadónak van. Az alkalmi melósoknak nem osztanak lapot. Csinálhatják, vagy nem csinálják, ami adatik, de a körülményekbe rég nincs beleszólásuk. Csinálják. Ha szól a szomszéd, hogy lehet menni napszámba, mennek. Ha jönnek a városról kisbusszal, mennek. Ha építkezésen kell húzni az igát, mennek. Tíz, száz kilométerekre, tizenkét órára, alkalmi szállásra, kis pénzre. Ami adódik. Ők itt, a család ott. Mihez értenek? Mindenhez. Állást hiába kerestek, már nem is keresnek. Marad nekik, amit más nem végez el. Napokban számolnak, ezresekben. Zacskóból esznek. Párizsit, zsömlét. Vándorolnak, mennek a munka után - házukkal is hazátlanok.